Már a mosoly sem segít

Borzasztó érzés elveszíteni egy szerettünket, de még borzasztóbb ha egy szerettünk egyik pillanatról a másikra elhagy bennünket.  Sokan gondolom úgy vélitek hogy ez nem így van. De sajnos igen. Ha elveszted egy szerettedet nélküle kell tovább élned, a szeretete nélkül de a lelkedben mindig ott él majd a szívedben a neked adott szeretetével. De mikor csak úgy egyik napról a másikra elhagynak, és az hagy el akit a legjobban szeretsz, akitől a legtöbb törődést várod az igen is összeroppant. Mert ekkor nem csak őt veszíted el de elveszíted a szeretetét is. És magadat okolod azért amiért elment. Nem tudod mit tettél amiért már nem szeret, amiért már nem kellesz neki. Egész hátra lévő életedet megkeseríti ez az érzés ami már soha nem javul, soha nem múlik el. Ráadásul én ebből is a legrosszabbat kaptam. Nem csak hogy elhagyott engem és nem foglalkozik többé velem de teljesen kitörölt az életéből mint a gyereke. A szülinapomra nem csak hogy nem kaptam tőle semmit még csak egy sms-t sem írt hogy boldog születésnapot. Ez az ami a legjobban fáj. És azóta már eltelt majdnem két hét. Ez már régóta így van de csak most ütött meg ennyire. Csak most tudatosult bennem hogy ő többé már nem az életem része. A hosszú évek folyamán nem ő volt az egyetlen aki megbántott, sokan voltak. Szinte mindenki egyik pillanatról a másikra cserben hagyott. És ez a rengeteg fájdalom már darabokra törte össze a szívemet. Olyannyira hogy nem vagyok képes sírni, mert már megszoktam ezt a fajta fájdalmat, és mikor belenézek a tükörbe a mosolyomból is a szomorúság árad.

Carpe diem